Ünnep valóban!

Közeledik a Húsvét ünnepe. Üjra és újra rádöbbenünk, hogy talán túl sokat foglalkozunk a külsőségekkel, magunkkal, és annyi minden mással, mint a valódi dolgainkkal.

Tényleg törődünk-e egymással, vagy azzal, hogy nap mint nap új esélyt kapunk erre? Sokszor az ünnepi asztal körül ülünk, mégsem vagyunk jelen igazán. Igy nemcsak akkor vagyunk távol egymástól, amikor telefonon beszélünk. Látszólag ünnepelünk, de nem érdekel igazán a másik, és még az Ünnepeltről sem veszünk tudomást igazán. Olykor hagyjuk az ünnepet világi dolgokkal és magunkkal eltakarni. Különösen a Húsvétot, a feltámadás örömhírét megköszönni és másokkal megosztani kell, és bátorítani mindenkit a felismerésre:

„Nincsen itt, mert feltámadt, amint megmondta.”  

Szem nem látja, de tudnunk kell, hogy a feltámadt Krisztus mindig ott van velünk. Ebben benne van minden, amire az ember szíve igazán vágyik: remény a halál felett, fény a sötétségben, és az élet diadala a mulandóságon.

Mindannyian hordozunk terheket, sebeket, kétségeket és vannak napok, amikor a lekünk szürke és nehéz. Krisztus keresztáldozata épp ezekbe a szürkeségekbe hoz fényt. Mert Ő meghalt értünk, hogy mi élhessünk. És feltámadt, hogy nekünk is új életünk legyen – már itt, ebben a világban.

Ünnep az, amikor a szeretet az, ami győz. Nem a félelem, nem a harag, nem a kétség, nem az elmúlás. A szeretet, amit Isten mutatott meg a kereszten, hív bennünket, hogy mi is szeressünk – nemcsak akkor, amikor könnyű, hanem akkor is, amikor nehéz. A család is ennek a szeretetnek az iskolája, ahol megtanulunk megbocsátani, újrakezdeni, türelmesnek lenni, és elfogadni .

Húsvét egy meghívás is: hogy merjünk újra-meg-újra vonalat húzni, újrakezdeni, megbékélni egymással. Levetni a megbántásokat, fájdalmakat, mint Jézus levetette a halotti leplet. Helyette felvenni az új élet – a szeretet, a béke és a remény- ruháját.

Minden egyes Húsvét esély arra, hogy kicsit jobban hasonlítsunk Krisztusra. Nem egyik napról a másikra, hanem lépésről lépésre … mint a keresztúton. Olykor a megértő hallgatással, az elviseléssel, egy érintéssel, megbocsátó szívvel. Ez lenne igazán az ünnep! Így válik az ünnep valósággá – nemcsak a templomban, hanem a nappalinkban, a konyhánkban, a munkánkban, a lelkünk mélyén.

 „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, ha meghal is, élni fog.” (János 11,25)

Krisztus feltámadt! Valóban feltámadt! Boldog Ünnepet!